Papírcsodák pályázat és kiállítás (2003.06.06)

Nyomtatóbarát változatPDF változat

A Szentesi Ifjúsági és Diák Önkormányzat (SZIDÖK) immáron negyedik alkalommal hirdette meg "Papírcsodák" című origami pályázatát. A beérkező alkotásoknak idén is a Városi Gyermekkönyvtár adott otthont, nagyon szép és dekoratív kiállítást állítva össze a beküldött pályaművekből. A szokás szerint "nehéz helyzetben" lévő zsűri ez alkalommal is arra jutott, hogy nem tud és igazából nem is akar szigorú rangsort felállítani. Így aztán az idén sem távozott senki üres kézzel: színes papírok, játékok, könyvek találtak gazdára.

A megnyitó díszvendége Kricskovics Zsuzsanna volt, a Magyar Origami Kör vezetője. A "magyarországi papírhajtogatás nagyasszonya" a beküldött munkák közül kiválasztott néhányat és elmagyarázta nekünk, hogy miben különböznek egymástól az európai és a keleti hajtogatás hagyományai, milyen jellegzetességei vannak, sőt azt is megtudhattuk, hogy egy-egy "papírcsoda" mennyi mindent elárulhat készítőjéről, ha hozzáértő szemekkel tekintünk rá.

A zsűri az alábbi tanulók munkáit emelte ki, akiknek az ajándékokat Koromné Seri Anikó ifjúsági referens adta át:

Deák F. Ált. Iskola: Pászti Dávid, Pászti Ferenc, Pászti Rebeka

Koszta József Ált. Iskola: Bányik Boglárka, Gyenes Stefánia, Kánvási Olga, Kovács Krisztina, Kovács Viktor, Lőrincz Karina, Mikola Anna, Ohratka Ivett, Tóth Zoltán, Vincze Dávid

Szent Erzsébet Katolikus Ált. Iskola: 1. B. osztály, Bihari Nóra, Boga Adrienn, Döme Zsolt, Jaksa Dalma, Janzsó Hajnalka, Gaál Bianka, Lakatos Gizella, Mecs Balogh Fruzsina, Mészáros Dávid, Szabados Dóra.

Pataki Katalin
(forrás http://www.szentesinfo.hu/boviz/szentesielet/index.htm)

Időpont: 
2003. május 1. 09.00 - 2003. június 6. 19.00
Rendezvény jellege: 
pályázat